Mobilitás Blog

Egyre több magyar autós váltana elektromos vagy hibrid járműre

2023. március 28. - Mobilitás Blog

A magyar autósok 18 százaléka szeretne egy-két éven belül elektromos vagy hibrid járművet vásárolni, tavaly ez az arány 16 százalék volt - mutat rá a Generali Biztosító januári reprezentatív felmérése.

electric-car-5960863_1280.jpg

A cég közleménye szerint, akik nem tartoznak az elektromos vagy hibrid járművet vásárolni szándékozók közé, ezt elsősorban az anyagiakkal (84 százalék) indokolják. Az árak mellett a kényelmi szempontok számítanak leginkább: a kis hatótáv (57 százalék) és a korlátozott töltési lehetőségek (50 százalék) is visszatartják őket.


A válaszadók a környezettudatosságot (71 százalék) és az üzemanyagárakat (70 százalék) nevezték meg a környezetkímélő autóra váltás legfőbb indokaiként, a tavalyi felmérésben az üzemanyagköltség még csak 53 százalékos részt képviselt. Az idén új szempontként jelent meg (22 százalékban), hogy divatosnak tartják a környezettudatos közlekedési formákat.
A kutatás alapján a magyar felnőttek 62 százalékának van saját autója, de csak 1 százalékuké környezetkímélő.
A felmérés kitért az autóhasználati szokások változására is. Leginkább az 50 feletti városiak ülnek volán mögé (36 százalék), a 18-29 éves fiatalok (19 százalék) és a budapestiek (16 százalék) egyre kevésbé - írták.
A kutatásban részt vevők 61 százaléka ült jóval ritkábban autóba az elmúlt időszakban, mint korábban. Ennek okaként 64 százalékban a benzinár-emelkedést, 17 százalékban az alkatrészárak és a javítási költségek drasztikus növekedését jelölték meg, de elérte 10 százalékot az indokok között otthoni munkavégzés aránya is.

MTI / Kép: Pixabay

süti beállítások módosítása