Mobilitás Blog

A HMA versenyzője, Krepcsik Áron nyerte az első MNASZ Magyar Gokart Nagydíjat

2023. november 06. - Mobilitás Blog

Az év végéhez közeledve a motorsport szezonban is elkezdtek ritkulni a versenyek, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) gokart versenyzői közül viszont ketten is Olaszországban versenyeztek az elmúlt hétvégén, itthon pedig egy rendhagyó versenyt rendeztek az MNASZ és a HUMDA szervezésében Kecskeméten: az I. MNASZ Magyar Gokart Nagydíj egyben az év végi szezon lezárása is volt a gokart szakágban. Farkas Kevin is bemutatkozott FIM Junior GP utolsó futamán Spanyolországban.

 

AUTÓSPORT

 

Gender Tamás és Zsebő Marcell a WSK Euro Series 2. fordulóján vett részt az elmúlt hétvégén. A tavalyi gokart-világbajnokság helyszínén, az olaszországi Sarnoban a rendkívüli időjárási viszontagságokkal is meg kellett küzdenie a pilótáknak. Zsebő Marcell utolsó versenyét teljesítette a Mini60-as kategóriában, ami változóan alakult a számára: először versenyzett ezen a versenypályán, és a kellő rutin hiányában a selejtező futamokon sem tudott számottevően előrébb lépni, de végül a döntő futamban sikerült öt pozíciót is javulnia az elődöntőben elért eredményéhez képest, így a 25. pozícióban zárta utolsó Mini futamát. Marcell jövőre már egy kategóriával feljebb lép, és az OK-Junior mezőnyében teheti próbára a tudását egy új csapat színeiben.

 

Gender Tamás az elmúlt versenyek tapasztalataival gazdagodva állt rajthoz a WSK Euro Series záró fordulóján. Az időmérő edzésen csupán két tizeddel maradt el a legjobb időtől a csoportjában, majd a selejtező futamokat is sikeresen abszolválta, így a vasárnapi elődöntő rajtját a 6. sorból várhatta. A változó, kiszámíthatatlan időjárási körülmények között nem volt könnyű megtalálni az ideális íveket, ennek ellenére a döntőben a 26. helyen fejezte be a versenyt, több rutinosabb vetélytársát is maga mögé utasítva.

 

Krepcsik Áron a Grand Finals-re való felkészülés jegyében a hazai gokartsport fellegvárában, Kecskeméten állt rajthoz, méghozzá az I. Magyar Gokart Nagydíjon. A kategória dobogósai a Hungarian Motorsport Academy egyik szakmai vezetőjével, a túraautó-világkupában jelenleg is élen álló Michelisz Norberttel tölthetnek el egy élménynapot, ahol tanácsokat kaphatnak tőle, és bepillantást nyerhetnek hazánk legsikeresebb autóversenyzőjének felkészülésébe.

 A szombati napon tartott kvalifikáción Áron a 7. rajtkockát szerezte meg, majd az elődöntőkben folyamatosan javítani tudott a változó körülmények ellenére is, egy 4. és 2. helyet szerezve. A vasárnapi döntőben az első sorból rajtolva egy kör alatt sikerült az élre állnia a vizes pályán, majd az előnyét folyamatosan növelve végül magabiztos győzelmet aratott a Rotax Max kategóriában. Áron győzelmével indulási jogot szerzett a franciaországi Le Mans-ban rendezett 2024-es Rotax Max International Trophy-ra, amit a Rotax világ egyik legnagyobb nemzetközi versenyének tartanak számon.

 

MOTORSPORT

 

Farkas Kevin Valenciában a Ricardo Tormo versenypályán kapott lehetőséget a bemutatkozásra egy számára új bajnokságban, a FIM Junior GP utolsó futamán. A sorozat a fiatal gyorsasági motorversenyzők világbajnoksága, gyakorlatilag a Moto3 alatt közvetlenül.

A tehetséges versenyző az első futamot magabiztosan kezdte, de egy bukás miatt sajnos nem ért célba. Az enyhe fájdalmak ellenére kitartóan rajthoz állt a második futamon, ahol a 22. helyen sikerült célba érnie.

 

 

A Hungarian Motorsport Academy versenyzőinek hétvégi eredményei:

 

AUTÓSPORT

Bajnokság

Helyszín

Eredmények

Krepcsik Áron

MNASZ Magyar Gokart Nagydíj

Kecskemét

Döntő: 1.

 

Gender Tamás

WSK Euro Series kategória: OK-J

Sarno

Döntő: 26.

 

Zsebő Marcell

WSK Euro Series kategória: Mini

Sarno

Döntő: 25.

 

Farkas Kevin

FIM Junior GP

Valencia

1.futam: X

2. futam: 22.

süti beállítások módosítása