Mobilitás Blog

3,6 millió négyzetméteren újult meg a burkolat a magyarországi gyorsforgalmi utakon

2023. december 19. - Mobilitás Blog

Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel. Ez nagyjából a társaság kezelésében lévő 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózat 19 százaléka.


Az elvégzett burkolatcsere háromnegyede az M7, M3, M1 autópályákon történt, összesen 2,8 millió négyzetméter burkolat újult meg a legforgalmasabb útszakaszokon.
Nemcsak a felső kopó, de ahol szükséges volt, ott a kötő- és alapréteget is cserélték, sőt bizonyos helyeken a mélyebb szerkezeti részeket is javították - közölték.
A nyolc hónapig tartó munkák során félmillió tonna aszfaltot használtak fel.
A közlemény szerint az év során megújult 106 híd és felüljáró, 140 pihenőben építették ki a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, elindították a pihenőépületek és környezetük megújítását és hat helyen közel félezer facsemetét ültettek. Szimicsku László, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy 2024-ben az ideihez hasonló nagyságrendben újulnak meg az MKIF Zrt. kezelésében lévő hazai autóutak, autópályák.
Az általuk szintrehozásnak nevezett felújítás 2025-ig 538 kilométer autópályát, gyorsforgalmi utat érint, a teljes állomány mintegy 43 százalékát.
Az MKIF Zrt. 2022 szeptemberében vette át 1237 kilométer magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését - emlékeztetett a társaság.

MTI

süti beállítások módosítása