Mobilitás Blog

Varga Tibor a MotoGP-betétfutamának számító MotoE-ben indul a HUMDA támogatásával

2024. november 23. - Mobilitás Blog

Új fejezet nyílik a magyar motorsport történetében: Varga Tibor, a Spanyol Nyílt Nemzeti Bajnokság (ESBK) 600 Stock kategóriájának bronzérmese, 2025-ben az elektromos meghajtású motorkerékpárok gyorsasági világbajnokságában, a MotoE-sorozatban áll rajthoz a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az olasz Snipers csapat színeiben induló versenyző 2025. augusztus 22-24-én a balatonfőkajári Balaton Park Circuit pályán is rajthoz áll majd a gyorsasági motorversenyzés királykategóriája, a MotoGP magyarországi versenyhétvégéjének betétfutamán.

 varga_tibor_kep.jpg

Varga Tibor az első magyar versenyző, aki a MotoE-világbajnokságban indul, a fiatal tehetség hazánk egyik kiemelkedő motorversenyzőjének számít, 2022-ben és 2023-ban a HUMDA által tavaly létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer tagjaként már nemzetközi színtéren is bizonyított. A versenyző 2020 és 2022 között az Észak-, Közép- és Kelet-Európa fiatal tehetségeinek lehetőséget biztosító Northern Talent Cup sorozatban többször is dobogós helyezést ért el, 2023-ban pedig az ESBK 600 Stock valencia futamán ért célba másodikként.

A legmodernebb elektromos meghajtású motorkerékpárokat felvonultató MotoE-világbajnokság a MotoGP sorozat szerves része. A világbajnokság versenyzői kizárólag Ducati V21L elektromos motorkerékpárokkal versenyeznek, amelyek lenyűgöző műszaki paraméterekkel rendelkeznek. A 150 lóerős teljesítményű és 140 Nm maximális nyomatékú motorkerékpárok rendkívüli gyorsulása képesek, az óránkénti 100 kilométeres sebességet mindössze 2,5 másodperc alatt érik el, a maximális sebességük pedig 282 kilométer/óra.

A 2025-ös szezon különlegessége, hogy a MotoE sorozat a Magyar Nagydíj keretében először látogat el országunkba, ahol a közönség hazai pályán szurkolhat a magyar versenyzőnek.

– Magyarország motorsport történetében egy új, izgalmas és magasabb szintű fejezet kezdődik. Nemcsak azért, mert visszatér a MotoGP és a Superbike, hanem azért is, mert a 2025-ös versenyhétvégék és azok betétfutamai a hazai motorversenyzőknek is komoly lehetőséget jelentenek. A támogatásunkkal Varga Tibor is előrébb léphet, szereplése egyúttal Magyarországot is felhelyezi az zéró emissziós motorsport globális térképére. Ez történelmi lehetőséget kínál a hazai motorsport fejlődéséhez, és új dimenziót nyit a fenntarthatóság és a technológiai innováció iránti elköteleződés terén. A MotoE-világbajnokság értékei a HUMDA két kiemelt stratégiai területének, az autó-és motorsportnak, illetve a közlekedés zöldítésének tökéletes találkozása. A hazai futam megrendezése, Varga Tibor világbajnokságon történő indulás, valamint a sorozat zöld üzentei, egy fantasztikus képet mutatnak cégünk célrendszereinek szinergiájáról, önmagában a HUMDA létrejöttének okairól. Most az innováció, az utánpótlásnevelés, az emóciók és hazai sportsikerek egy helyen találkoznak – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke.

– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy 2025-ben indulhatok a MotoE-világbajnokságon. Az elektromos motorok technológiája és az ezzel járó kihívások új fejezetet nyitnak a karrieremben, amelyet már alig várok. Rendkívül izgalmas és fantasztikus lehetőség, hogy a világ legjobb versenyzőivel mérhetem össze magam egy ilyen innovatív és fenntartható kategóriában. Mindig is érdekelt a zöld mobilitás, aktívan követem az iparág híreit, őszintén hiszem, hogy ez a jövő, büszke vagyok rá, hogy egy olyan futurisztikus versenysorozatban bizonyíthatok, mint a MotoE. Legfőbb célom, hogy a hazai közönség előtt kiemelkedő eredményt érjek el – hangsúlyozta Varga Tibor.

A MotoE-világbajnokság nemcsak a versenyzés izgalmát hozza el, hanem komoly üzenetet is közvetít: a fenntartható mobilitás és a környezetvédelem szellemisége szorosan összefonódik a versenysorozattal. A Ducati V21L motorokat olyan technológiai megoldásokkal tervezték, amelyek elősegítik a zöldenergia alkalmazását és a globális kibocsátás csökkentését. A versenyhelyszínek energiaellátását részben megújuló energiaforrásokból, például napelemekből biztosítják a szervezők, ezzel is kiemelve az esemény fenntarthatósági célkitűzéseit.

A 2024-es FIM Enel MotoE-világbajnokságot Héctor Garzó, a német Dynavolt Intact GP MotoE csapat versenyzője nyerte, a szezonban 9 csapat 18 versenyzője indult. A Dorna Sports 2019 óta szervezi meg a MotoE-sorozatot, amelynek versenyhétégéin általában két futamot rendeznek. A futamok rövidebbek, mint a MotoGP-ben, általában 6-10 körből állnak a pálya hosszától és az akkumulátor kapacitásától függően. Ez a rövid formátum dinamizmust és feszült küzdelmeket eredményez a MotoE-versenyeken. A MotoE-ben indul többek között Sete Gibernau kilencszeres MotoGP futamgyőztes versenyző; Tito Rabat, a 2014-es Moto 2-szezon világbajnoka; Nicolás Terol, a 2011-es szezon 125 köbcentiméteres kategória világbajnoka és Dominique Aegerter, a 2021 és 2022 évek Supersport világbajnoka is.

A Snipers Team olasz motorverseny-csapat több mint 50 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a világbajnoki sorozatokban, a 2024-es szezonban a Moto3 kategóriában versenyeztek, 2025-ben új szereplők lesznek a MotoE mezőnyében.

A 2025-ös magyarországi MotoGP- és Superbike-futamokra a jegyértékesítés várhatóan még idén megkezdődik. A HUMDA célja, hogy minél több honfitársunk számára legyen elérhető a motorverseny.

süti beállítások módosítása