Baja logisztikai és közlekedési szerepe felértékelődik, a város Moháccsal együtt az ország déli kapujává válik - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter Baján sajtótájékoztatón, miután megbeszélését folytatott Bari Bernadett (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.
Lázár János kiemelte: a két város új áru- és személyforgalmi és kereskedelmi központtá válhat, hiszen a délről érkezők a közelben léphetnek be a schengeni határon az Európai Unió területére.
A magyar és a szerb kormány három nagy határátlépési pont kialakításáról állapodott meg: Röszkénél, Tompánál, valamint a Bajától 21 kilométerre található Hercegszántónál. Itt magyar-szerb együttműködésben egy nagy nemzetközi személy- és teherforgalmi terminál épül, a mintegy 25 milliárd forintos költségű beruházás közbeszerzési eljárását már kiírták
– közölte a politikus. Hozzátette: elkezdődött a Hercegszántótól Bajáig vezető út négysávosításának tervezése is, melyre 2,7 milliárd forintot fordítanak.
Lázár János úgy fogalmazott, a magyar kormány adósa Bajának. A kormány 2015-ben indította el a Modern Városok Programot, amikor szerződést kötött 23 megyei jogú várossal. Ebből azonban Baja és Esztergom, amely 2022-ben vált megyei jogú várossá, kimaradt. A programban a kormány a megyei jogú városok számára azt ígérte, hogy kialakítja a települések autópálya-kapcsolatát.
Ennek egyik útvonala Baja számára déli irányban a mohácsi Duna-hídon keresztül az M6-os autópályához vezet. A másik opció Baja összekötése az M9-es autópályával északra, az 51-es nyomvonalán – mondta.
A politikus tárcája legnagyobb tervezési programjának nevezte az M9-es autópálya előkészítését a szekszárdi Duna-hídtól Tompáig, amely 7,7 milliárd forintból zajlik.
A helyi beruházások legfontosabb elemeként a bajai elkerülő út építését említette a miniszter, amely az 51-es út átmenő forgalmától mentesíti majd a települést. Jövő májusra elkészülnek a tervek, befejeződik a terület kisajátítása is, a közbeszerzés után 2026 elején kezdődhet a 12-14 milliárd forintba kerülő fejlesztés kivitelezése, 4 kilométernyi új út építése, meglévő utak, csomópontok felújítása – mondta a politikus.
A jövő év első negyedévére készülnek el az 55-ös út Pörböly felé vezető 10 kilométeres szakaszának felújítási tervei, amelyek érintik a bajai Duna-hidat is. Ez a beruházás 27-30 milliárd forintba fog kerülni – közölte Lázár János.
A helyi építési beruházások közül az uszodaépítést emelte ki a miniszter. Mint mondta, a fejlesztésre az előző képviselő-testület és polgármester 600 millió forint támogatást kapott a magyar államtól, amit fölhasználás nélkül visszautalt. A sportkomplexum kiviteli terve elkészült, azonban a helyi építési szabályzat módosítására van szükség, ami jövő szeptemberre történhet meg.
A minisztérium és az önkormányzat megállapodást köt arról, mely belterületi utakat kell felújítani, a tervezésben és a beruházásban is szerepet vállal a Magyar Közút Zrt. - tette hozzá a miniszter.
Valamennyi megyei jogú várost közvetlen vasúti vagy autóbusz gyorsjárat kapcsolja össze Budapesttel. Bajáról azonban csak vasárnap délután indul közvetlen autóbusz gyorsjárat a fővárosba. A Volán vállalta, hogy - szekszárdi kitérő nélkül – naponta vagy naponta akár többször is direkt járatot indít Budapestre – mondta Lázár János.
Megvizsgálják, miként alakítható át a bajai vasútállomás forgalma úgy, hogy csökkenjen a várakozási idő az 55-ös út Szeged-felőli bevezető szakaszán a sorompónál – közölte a miniszter.
Elmondta, a minisztérium pályázat kiírását tervezi a járási központok és a nem megyeközpont megyei jogú városok számára a "címerépületek" újjáépítésére. Ez lehetőséget teremthet a bajai városháza újjáépítésére is – tette hozzá.
Bari Bernadett polgármester hangsúlyozta, azért dolgoznak, hogy megyei jogú városhoz méltó módon régóta várt és újabb fejlesztések valósulhassanak meg Baján. A megváltozott közlekedési szokások miatt elengedhetetlen feladat a belterületi utak rendbetétele. A 120 ezres agglomeráció központjaként szolgáló város számára ugyanakkor fontos a térségi úthálózat fejlesztése is, ami a munkahelyteremtés, a versenyképesség megőrzése szempontjából is lényeges.