Zalaegerszeg északi ipari parkjában idén elindul a Rheinmetall harcjárműgyárában a termelés. Elkészül a Bosch járműipari kutató-fejlesztő központja, és újabb beruházások indulnak a tesztpályán is. Mindezt Palkovics László, a ZalaZONE-t is működtető Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója közölte és hozzátette, hogy elkészül a Bosch járműipari kutató-fejlesztő központja, és újabb beruházások indulnak a tesztpályán is.
Kép: Rheinmetall
Jelezte továbbá, hogy Zalaegerszeg high-tech mivoltát újabb hadiipari és járműipari fejlesztések erősítik majd. Tervezik azt is, hogy egy megújuló energiaforrások hasznosítására épülő erőművet építenének, ami nemcsak a tesztpályát és a környező ipari parkot, de részben a zalai vármegyeszékhelyet is ellátná energiával.
Zalaegerszegen egyébként csaknem 14 milliárd forint összértékű beruházások fejeződnek be idén és mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések, amelyekről pénteken a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón számoltak be. A hagyományos évindító tájékoztatón Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: "Zalaegerszegen erős csapat van", ezért is folytathatók mindazok a fejlesztések, amelyeket eddig elterveztek. Kiemelte ezek közül a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán és annak környezetében folyó újabb beruházásokat.