Mobilitás Blog

Idén emelkedhet a személyautók világpiaci forgalma

2023. január 12. - Mobilitás Blog

Az idén nő a személygépkocsik világpiaci forgalma és a német autóipari vállalatok termelése is, de még el fog maradni a koronaválság előtti szinttől a német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA közleménye alapján.

auto.jpg

A VDA (Verband der Automobilindustrie) becslése szerint az idén a globális személygépkocsi-értékesítés a tavalyihoz képest 4 százalékkal 74,0 millióra emelkedik, ez azonban még mindig 6,5 millióval, 8 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év forgalmától.

Manuel Kallweit, a VDA vezető közgazdásza szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a járműértékesítés növekedését várják az idén Németországban is, de szintén még a válság előttitől elmaradó szinten. "A német piacra vonatkozóan 2 százalékos növekedést várunk, amely jó 2,7 millióra emelkedik. Ez azonban még mindig negyedével kevesebb, mint a válság előtti 2019-es évben." Európában (az EU27, az EFTA és Egyesült Királyság együtt) 5 százalékkal 11,8 millió darabra emelkedik a személygépkocsik értékesítése a német szakmai szervezet becslése szerint.

Az amerikai könnyűgépjármű-piac várhatóan 4 százalékkal, 14,2 millióra nő 2023-ban. Kína, ahol a piac már 2022-ben is magas szinten volt, várhatóan csak 3 százalékkal, 23,7 millió személygépkocsira nő 2023-ban. A kínai piac 2022-ben már elérte a járvány előtti szintet.

A beszállítói nehézségek fokozatos enyhülésének köszönhetően a belföldi német személygépkocsi-gyártás tovább növekedhet 2023-ban, mégpedig a VDA számításai szerint 6 százalékkal 3,7 millióra - ez még 20 százalékkal marad el a 2019. évi mennyiségtől. A német autóipari konszernek az idén 10,3 millió személygépkocsit fognak gyártan, 6 százalékkal többet, mint 2022-ben, de kevesebbet a 2019-es 11,4 milliónál.

Manuel Kallweit rámutatott, hogy a koronavírus-válság után az ukrajnai háború következményei, különösen az energiaválság, kíméletlenül feltárták Németország mint üzleti helyszín gyengeségeit. "A geopolitikai fejlemények meggyőző módon megmutatták, hogy a korábbi gazdasági modellünk nem jelenti a jólét automatikus garanciáját. Miközben intenzív verseny indult a nemzetközi gyártási telephelyek között, Németország most - a folyamatban lévő válságkezelés mellett - azzal kénytelen szembesülni, hogy az üzleti stratégiában ezentúl sokkal jobban össze kell hangolnia a gazdaságpolitikai és geopolitikai szempontokat. Müller egyúttal figyelmeztetett arra, hogy Európának tudatos és célzott gazdaságpolitikával kell gondoskodnia arról, hogy ne kerüljön ki vesztesként a globális súlyponteltolódás folyamatából.

"Az ipar Németország jóléti motorja, és az is marad, és ennek a motornak hosszú távon biztonságos és elegendő energiaellátásra van szüksége, amihez minden lehetőséget ki kell használni. Az energia nem válhat az ipar és a fogyasztók luxuscikkévé" - hangsúlyozta Müller. "Kiváló infrastrukturális feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy Németország továbbra is vonzó helyszín maradjon a beruházások, az innováció és a termelés számára" - szögezte le.

süti beállítások módosítása