A MÁV-START és a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) stratégiai megállapodásának köszönhetően a tavaszi szünet kezdetétől a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarokról induló InterCity vonatokon elérhető a Kéktúra kiadvány - tudatta a vasúttársaság az MTI-vel.
A MÁV közleménye szerint a 71 éves Országos Kéktúra, az 1986-ban létrehozott Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és a legfiatalabb, 25 éves Alföldi Kéktúra együttesen adja ki a mintegy 2550 kilométer hosszú Országos Kékkört, amelyet a vasút több mint 60 helyen szel át.
Mint írták, a vasútállomások kiváló érkezési és indulási pontok a kéktúrázók számára: könnyen, gyorsan, autóhasználat nélkül elérhetők, ráadásul több helyen a teljesítést igazoló Kéktúra-bélyegző is a vasútállomáson található meg.
Az utazástervezés megkönnyítésére az említett kiadvány egy vasúti térképet is tartalmaz, amely az Országos Kékkör vasúti és főváros-környéki buszos kapcsolódási pontjait is szemlélteti, ezáltal átláthatóbbá válik, hogy mely szakaszt hogyan és hol lehet megközelíteni közösségi közlekedéssel - írták.
Közölték azt is, hogy a MÁV-START és a Magyar Természetjáró Szövetség nem csak ezzel az akcióval népszerűsíti a vasutas természetjárást: az MTSZ által kiadott Természetjáró Kedvezménykártya (TEKA-kártya) 20 százalékos vasúti utazási kedvezményre jogosít a péntek és vasárnap közötti időszakban, amely kizárólag a MÁV-appból váltott jegyekre érvényesíthető.
A vonattal útnak induló kirándulókat a TEKA-kártyán felül más menetdíjkedvezmények is várják: az új, májustól elérhető vármegye- és országbérletek még elérhetőbbé teszik a közösségi közlekedést az utazóközönség számára. A MÁV-Volán-csoport új, Mátra24 jegye a térségbe látogatóknak nyújt kedvező kombinált eljutási módot. A 24 óráig érvényes jeggyel először az április 6. és 11. közötti tavaszi szünetben lehet korlátlanul utazni Budapestről a Mátrába a MÁV-START, és a térségen belül a Volánbusz járatain - sorolták.
A további tervek között szerepel a menetrendi információk elérhetővé tétele az online túratérképek felületén, valamint menetrendfejlesztésekkel, turisztikailag fontos járatokkal támogatja a MÁV-START, hogy vasúttal minél egyszerűbben meg lehessen közelíteni a Kéktúra útvonalait.
MTI/MÁV