Mintegy 350 millió forintos fejlesztési forrásból épül meg a borairól híres Villány és a népszerű zarándokhelynek számító Máriagyűd közötti kerékpárút még hiányzó szakasza - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Önkormányzat az MTI-t.
Azt írták, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán elnyert 350 millió forintból finanszírozott fejlesztés részeként épül meg a máriagyűdi kerékpárút folytatása az 5701-es és az 5711-es út mentén, mintegy 2,5 kilométer hosszan.
A beruházás részeként egy pihenőpontot is kiépítenek, ahol lehetőség lesz a kerékpárok kisebb javítására is. A túrázókat információs tábla segíti majd a tájékozódásban.
A közleményben Nagy Csabát (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjét idézve kiemelték, hogy a környék idegenforgalmában jelentős helyet foglal el a kerékpárturizmus, az év végéig megvalósuló fejlesztéssel pedig bővül az ezzel kapcsolatos szolgáltatások köre.