A Gyermekvasút vasutas iskola is, ahova azok a gyermekek jönnek, akik okosak, szorgalmasak, elkötelezettek, értik és szeretik a vasutat, amilyen emberekre a felnőtt vasútnál is szüksége van a MÁV-nak - mondta Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója Budapesten a gyermekvasutasok avató ünnepségén.
A Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál azokat a 10-14 éves gyerekeket avatták gyermekvasutassá, akik a 2023/2024-es tanévben elvégzett tanfolyam végén sikeres vizsgát tettek a vasutas szakma alapjaiból, valamint a gyermekvasút speciális ismereteiből.
A nemzeti vasúttársaság nevében a felavatott és esküt tett gyermekeket vasutassá fogadta Pafféri Zoltán, aki hangsúlyozta: az ifjú kollégák képviselik a következő generációt, akik 3, 4, 5 éven át szolgálhatnak a világ legnagyobb játékvasútján.
Kiemelte, hogy a több mint 75 éves Gyermekvasút nemcsak "a múltunk része, hanem egyre inkább a jövőnké is", a vasúton ugyanis egyre nagyobb kihívás a szakember-utánpótlás biztosítása.
Arra is kitért, hogy az elmúlt években nagy figyelmet fordítottak a gyermekvasútra: felújították a hűvösvölgyi végállomást és a csillebérci állomást is, megújult a hűvösvölgyi tábor. A MÁV saját forrásból biztosította a fejlesztések finanszírozását, a következő megújuló állomás a János hegyi lehet.
Besztercán Kornél, a Gyermekvasút vezetője szintén köszöntötte a fiatalokat és azt kérte tőlük, hogy mindig elhivatottan, a legjobb tudásuk szerint végezzék a rájuk bízott feladatokat, boldog gyerekvasutas éveket kívánt nekik.