Az Extinction Rebellion (EX) környezetvédő szervezet aktivistái tüntettek hétfőn az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren a KLM fogadópultjánál azt követelve, hogy a holland légitársaság vállalja a felelősséget a tevékenységével okozott egészségügyi és éghajlati károkért - tájékozatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.
A tüntetők mintegy harmincfős csoportjának három tagját előállították, mert "hevesen ellenálltak" a felszólításnak, hogy biztosítsák az induló utasok számára a KLM légitárság fogadópultjának megközelítését - közölte a repülőtér biztosításáért felelős, a holland hadsereg részeként működő, de rendőri jellegű feladatokat is ellátó rendfenntartó erő (KMar). A tüntetők folytatják a demonstrációt, ugyanakkor az indulási csarnokokból kivonultak a repülőtér elé - tették hozzá.
A hírportál információi szerint a demonstrációt az aktiviták egy bírósági eljárás miatt indították. Az eljárás során a KLM-nek és más légitársaságoknak sikerült megakadályozni azt a tervet, amely szerint a repülőtér forgalmát az állam a jelenlegi éves 500 ezres utasszámról 460 ezerre csökkentené novembertől. A bíróság a légitársaságok javára döntött, és olyan végzést hozott, amely eljárási hibákra hivatkozva megakadályozza a kormányt abban, hogy a következő szezonban megvalósítsa az elképzelést - tájékoztattak.
Az Extinction Rebellion szerint a repülőtérre érkező és onnan induló járatok okozta környezetszennyezés a térségben élők egészségét veszélyeztetik. Állításuk szerint az érintett légitársaságok nem akarják vállalni a felelősséget az okozott károkért, és nem hajlandók civil és állami kezdeményezésére csökkenteni a járataik számát - tették hozzá.
MTI/news.schiphol.com/